Rólam Teccik Nemteccik Csoporttársaim Szoborpark Főoldal

Nincs titok, születtem: 1984 október 16-án, így mérleg lettem. Ez korábban igazából a Skorpióhoz tartozott, csak később vált önálló csillagképpé. Héphaisztoszt tartja a hagyomány a Mérleg csillagkép készítőjének. A görög mitológiában Zeusz egy aranymérleg segítségével döntötte el az egymással vetélkedő emberek vagy harcosok sorsát, illetve mérleg van Themisz, az igazságszolgáltatás istennőjének kezében is. Egyébiránt pedig Ozirisz mérleggel mérte meg a holtak szívét, azaz a lelkét, s a mérleg másik serpenyőjébe viszonyításképpen kis szobrocskát vagy strucctollat tett. Így jön ki az elhúnyt erkölcsi érdeme.

Na csak úgy megjegyzésképpen, hogy képben légy. Nem érdekel különösebben az asztrológia, viszont a csillagképekhez kapcsolódó mesék, történetek annál inkább. Bámulatos, ahogy a görög mitológia előre-hátra átszőtte az eget. A magyar történetek is jók, csak iszonyú keveset találtam belőlük.

Korábban már kétszer is be kellett mutatkoznom, szóval azt nem ismétlem meg, de ha érdekel, keress meg a Rólunk menüpont alatt, vagy az ifik között! Vagy mindkét helyen. Nekem aztán mindegy.

Ha ennél mélyebben vagy rám kíváncsi, akkor kattintgass fölül!

Ja, és e-mailt is írhatsz, méghozzá Fogarasi Szilvi névre.